Interjú Drajkó Lászlóval

a Microsoft Magyarország vezérigazgatójával

Már mindjárt a beszélgetés elején feltesszük a hasábjainkon sokszor elhangzott, ám annál fontosabb kérdést: milyen belső motiváció vitt a szakma felé?

Vidéki srác voltam, Esztergomban jártam műszeripari szakközépiskolába, ahol programoztam és a Z80-alapú számítógépekkel foglalkoztam. A Műegyetemre műszer- és irányítástechnika, valamint digitális berendezések szakirányon vettek fel. Tizenhat évesen tv‑focit építettünk, tizennyolc évesen Commodore-t programoztam. Így kerültem a villanykarra. Kollégista lettem, a kollégiumi önkormányzatnak voltam tagja és vezetője, és megfordultam pár körben is.

Milyen közéleti feladatokat láttál el? Milyen élmények törnek elő belőled a diákévekre gondolva?

Mivel az egyetemen töltött időszakom nagy részét nem bormámorban töltöttem, így vannak valós emlékeim. Az egyetem alatt azért egyszer talán ittam bort is, mikor csapatkapitányként megnyertük a Qpát. Kétszer voltam kapitány. Az akkor még működő Klubszerda tagja, a Hegymászó Kör alapítója voltam, a KKB-s tagságnak köszönhetően a Várklub pénztárat is kezeltük. Két évig voltam KB-tag, egy évig titkár, egy évig pedig KB szervezőtitkár. Az utolsó évemet Hollandiában töltöttem.

Amikor egyetemre jártunk, szerettük volna megváltoztatni a világot, és ez sikerült is. Benne volt a pakliban egy rendszerváltás, mi alapítottuk a Schönherz Kollégiumért Alapítványt, (akkor én voltam a KB-elnök), az új világnak megfelelő normák letételei akkor történtek. A két Qpa-győzelem és az utánuk következők rendezése külön kötetet érdemelne. Papíron kevesebb, mint két évig kollégiumi tanár is voltam. (Nem nevelő, akkor nem így hívták még, hiszen úgy gondoltuk, hogy a felnőtteket nem nevelni kell.) Kaptam díszpolgári plakettet és egy csikós kulacsot is.

Melyik volt a legkedvesebb poszt, melyet elfoglaltál?

Más élmények kötnek mindhez. Amit érdemes kiemelni, az egy KB választás volt, ahol titkár lettem, hiszen nagyon kritikus tanév volt az 1988-89-es. Rengeteg olyan dolgot csináltunk, amelyeknek azóta is érződnek a hatásai.

A Qpákhoz milyen élményeket kapcsolsz?

Mikor Qpát nyertünk, másodévesek voltunk. A dicsőség első évben, a felsőbbévesek presztízse és a felkészületlenségünk miatt teljesen esélytelen volt. Másodévben a szervezők negyedévesek voltak. Az egyik feladatmegoldásunk országos hírű lett, és évekig másképp keringett a szájhagyomány útján. A feladat címe az volt, hogy „Benéz a ló az ablakon”, a szövege pedig: „Vigyetek egy működőképes személyautót a szintetekre, érvényes forgalmival, majd indítsátok be!” A tizediken laktunk. A „várárok” feletti lépcsőháznál a két ablak közötti „autópályán” egy velorexet húztunk fel a tizedikre. A Hegymászó Kör akkori vezetője, Budafoki Robi ült be egy hegymászó kötéllel bekötve, és ott indította be az autót, ami persze gyorsan le is fulladt, mert a vertikális kihívásokra a horizontális porlasztó nem volt felkészülve.

A második Qpát rutinból nyertük meg. Az első rendezésünk legismertebb feladata a Forma 1‑es gokartverseny volt, a BSTV közvetítette, 250 köbcentis gokartok voltak versenyben. Sofőrcsere is volt, ahol az alsógatyán kívül minden ruha cserélődött. Ez a procedúra döntötte el a sebességet. A pályát felépítettük szalmabálákkal, parkolókkal, pittel… látványos volt, szerették az emberek. Akkor én voltam a Qpa-király. El voltam maszkírozva filmes gumimaszkkal. „Álruhában a király köztetek van!” volt a feladat címe. Nem találtak meg, olyan emberek is bemutatkoztak nekem, akikkel egy tankörben voltunk. Mondták nekik, hogy az úr (azaz én elmaszkírozva) a Drajkó Lacit keresi…

Ezt a Qpát akkor a SCHlag nyerte, mi LIBERO néven futottunk. Utána, mikor ők rendezték, mi már rutinból nyertünk, mindenre figyeltünk, profik voltunk. A siker vonzotta az embereket, így sokan csapódtak hozzánk. Ötödévben rendeztünk ismét. Volt egy szimplább feladat, melynek a címe így szólt: „Csak semmi cicó!” Ebből lett a tv-torony építő-romboló feladat, amit egy idő után betiltottak. Negyven-ötven rossz tévéből tornyot építettek, utána pedig összetörték mindet. Ebből hagyomány lett. Itt nem csapatok játszottak, hanem a csapatokból a legvadállatabb ember kiment törni-zúzni. A tv-piramis évről évre nőtt a lomtalanításból összeszedett tv‑kből. A feladat fénykorában az ötödik emeletről egy hosszabbítóba bedugott és bekapcsolt TV-t beledobtak a tíz-tizenöt soros piramisba. Ekkorra már pajszerekkel és flexszel jöttek az emberek, és akkor véletlenül egy parkolóban felejtett Wartburg is „lebontódott”. A feladatot ekkor állították le, hiszen először egy Wartburg, utána a parkoló, később a XI. kerület került volna sorra.

Persze a rendszerváltás előtt is voltak érdekességek. A ’85-ös kupán a rendőrség rohamkocsikkal és kutyákkal is körbevette a kolit, miután a Skálában megjelent tizenkét csapat 12×7 db törpével és 12 hófehérkével. Ebben politikai színezetet gyanítottak.  1989. október 3-án kikiáltották az egyesült Németországot. Október 17-én volt a Qpa, mi adtuk ki a feladatot; „Okozzatok közbotrányt!”. Az egyik csapat kreatívan kitalálta, hogy a Nyugati téri metróaluljáróban megállnak nagy fakabátban, transzparensekkel, hogy „Feljárás csak MSZMP-tagoknak!” A tömeg megállt lenn. Néhány öntudatos ember nagyon határozottan beszólt, hogy „elmentek a…”, és felmentek a lépcsőn. A tömeg tudta róluk, hogy ők az MSZMP-tagok. A megállónál szolgálatot teljesítő közeg odament a srácokhoz, és rákérdezett, hogy miben lehet az elvtársak segítségére. Közben akkora tömeg lett, hogy nem tudtak leszállni a metróról. Elképzelhetitek a pszichikai hangulatát annak, hogy a nép nem tudta mi történhet fenn, hogy le van zárva a feljáró. A közbotrány bejött. Utólag valaki megkérdezte (magasabb beosztású rendőr), hogy az urak mégis mit csinálnak. Erre az volt a válasz, hogy várják az egyik barátjukat, hogy visszamenjenek a kollégiumba az MSZMP ifjúsági egyesületének alapítása végett. Persze a táblát is erre az eseményre vitték volna a srácok… (nevet)

A Qpa megnyitójára a kupa helikopterrel érkezett a koli elé. A helikopter miatt a rendőrök biztosították a forgalmat. Grandiózus megnyitók és zárók voltak. Komoly program volt akkor a Tutti-Frutti című német műsor kollektív bámulása a koliban. Innen indult anno Kiszel Tünde is. Ennek mintájára az eredményhirdetés úgy nézett ki, hogy három professzionális (khm), de modell alkatú lány felállt a dobogóra helyezések szerint, és a bikini lekerülésekor derült ki, hogy a mellekre melyik csapat matricája volt ráragasztva.

A csapatotok manapság összejár?

Igazából üzletileg, versenytársakként, vagy haverokként együtt dolgozunk. Szóval gyakran találkozunk. De nagy méretekben nem igazán jövünk össze. Ezt egyszer sikerült összehozni egy „old-boys” bulin.  Körülbelül százharmincan voltunk a csapatban.

Qpa-rendezőként mennyit tanultál a projektirányításról? Hogyan tudtad kamatoztatni az életedben a Qpán tapasztaltakat?

Ez a munkámban valószínűleg többet segített, mint az angol nyelvtanuláson kívüli része az egyetemnek.

A rendezés vagy a részvétel számít jobban?

Mind a kettő. Nézd, ha olyan közegben vagyunk, hogy volt kollégisták vannak egy asztal körül, és van valami belső ügy, akkor ugye mit mond egy közgázos: na, akkor most brainstorm következik. Mi azt mondjuk: na, akkor most Qpázunk. Ez most is így működik. Vannak olyan közvetlen kollégáim, akik ugyanezen élményeken végigmentek, és velük nyilvánvalóan így beszélünk, ez egy nagyobb felszabadultságot eredményez, mint egy hivataloskodó brainstorming.

Mostanában mennyire kíséred figyelemmel azt, hogy milyen történések zajlanak a Qpa körül, illetve az egyetemi, villanykari élet körül?

A Qpa aktuális kérdéseivel nem nagyon vagyok tisztában. Ez azoknak élmény, akik épp benne vannak. A poénokat tudom élvezni, ha épp be tudok menni, vagy tudom nézni neten. Tegyük hozzá, ennek a legnagyobb része a közösségi élmény, a flow, amiben benne vagy. A kollégium egy teljesen más téma. Gyakorlatilag a HK-választás óta, először a választás támogatására, majd utána a kollégiumi önkormányzat fenntartása érdekében mi, öregek, nagyjából kéthetente alkotmányozó küldöttgyűlést tartottunk, hogy a negyven végzett évfolyamból nagyjából mindenhonnan legyenek képviselők. Én a saját évfolyamomat képviseltem, mint huszonharmad éves kollégista. Ez azt jelentette, hogy a rektor úrral, a dékán úrral is találkoztam ezen időszakban, illetve ötleteltünk, és ennek egyik következménye az lesz, hogy most már hivatalosan is megalakítjuk a schönherzesek ALUMNI-szervezetét.

Ennek milyen jövője lesz, mit terveztek?

Azt gondolom, hogy a Schönherzben van egy érintetlen ideológiai alap, amit még nem fogalmaztak meg rendesen, de mégis fontos róla egy picit beszélni. Egymással szimbiózisban élő közösségek saját maguk kedvteléséből olyan szolgáltatási rendszereket építenek fel egymásnak, amitől a kari kollégiumi közélet virágzik, ez pedig jó, ösztönözni kell. Ennek fizikai tere a kollégium – ami egy magasabb szintre kerül majd. A mi időnkben is így működtek a dolgok, a Szörf Klub szolgáltatta a szörföket a nyári táborban, a Hegymászó Kör a kollégiumnak az ablakait intézte, a stúdió közvetítette az eseményeket, a rendezők rendeztek, és mindenki csinálta a dolgát, de épp emiatt egymásnak programot alakítottak ki.

Az ember nem atomok kvantitatív összege, hanem az anyagi lét egy szellemlétet eredményez, és én azt gondolom, hogy ez közösségi analógiára megfogalmazódott. A mikroközösségek együtt nem mikroközösségek halmazává, hanem egy szolgáltató, egy önmagát építő organizmusá váltak, és ez a Schönherz lényege. Ennek van egy utóélete. Ezt a gondolatiságot generációról generációra tovább kell vinni, és ami életképtelen, az elhal. Mi azt szeretnénk segíteni, hogy ez a szervezet a jövőre nézve is éljen, fennmaradjon. Nyugat-Európában, Amerikában vannak létező diákszervezetek, akik viszont létező ALUMNI-szervezeteken keresztül gyakorlatilag önmaguk finanszírozását is elősegítik, akár a diákszövetségekét is.

Én Hollandiában tanultam egy évig, de amerikai példákat is vizsgálhatunk. Egyes egyetemeken több száz éves múlttal rendelkező szervezetek vannak. Ott maga a fizikai felépítmény, a kollégium, az a diákszervezet tulajdona, nem az egyetemé, nem egy PPP-s cégé. Azt látom, hogy a kollégiumi szellemiség építése során egy olyan rendszert kell építeni, ami hosszú távon olyan mértékben önkormányzati lehet, hogy nem függ senkitől anyagilag. Ez arra az ideológiai háttérre épülhet, mint ami nálunk megtalálható. Hosszú idő lesz. Nem azt kell nézni, hogy két-három tehetős ember vesz egy épületet, nem is így kell megközelíteni, nem is az épület a lényeg, az csak egy függetlenségi nyilatkozat.

A lényege ennek az, hogy garantáltan fenntartható legyen az önszerveződés, és az önkormányzatiság köre. Persze 40 éve áll a kollégium, miért épp most van erre szükség? Sokan megkérdezik. Ismeritek ezt a kérdést, hogy melyik a legjobb időpont arra, hogy fát ültessünk? Hát a 20 évvel ezelőtt. És melyik a második legjobb? A most. Tehát amit akkor nem tettünk meg, azt most kell megcsinálni, a ti érdeketekben.

Említettél amerikai, illetve hollandiai közösségeket. Te beleláttál ezek működésébe? Mit tapasztaltál külföldön?

Szerintem a Schönherzben egy fokkal a legjobb előtt járunk. Külföldön tematizált szervezeteket láttam, tehát a szervezetek határai a témák határainál jelentek meg. A Schönherz annyival van előrébb külföldi és hazai példáknál is, hogy a tematizált szervezetek egysége is egy működő szervezetet tudott felállítani. Nem az számít, hogy egy száz fős vagy ezer fős diákszövetség működik-e Hollandiában, hanem az, hogy ott ezer fős diákszövetség egy téma köré csoportosul, míg a Schönherz nem. Ez nem egy szakkollégium, ez nem egy KSZK vagy egy bulikollégium, hanem ez a tematizálatlan, egymástól független műintézmények kölcsönös együttműködésére alapuló közössége, és ilyen téren szerintem világklasszis.

Ha egy üzeneted lehet a mai hallgatóságnak, akkor mit üzennél?

Én egy Qpához kapcsolódó üzenetet adnék: „A Schönherz Qpa maga az élet”. Én egyénileg mennyire vagyok képes hegyeket megmozgatni, mi mint csapat mennyire vagyunk képesek egy cél alá rendelni magunkat, és az egésznek a megjelenítése, kommunikációja egy külső szemlélő, a pontozók felé mennyire tud sikeres lenni. Ez határozza meg a Qpa-szereplést. Az egyéni képességek, ezek integrálása és kommunikálása az üzleti világban mindenhol a három meghatározó sikerfaktor. Tökéletesen másolja a későbbi életet, tehát azt lehet mondani, hogy egy kötelező gyakorlat a siker és a karrier útján az ebben való részvétel.

Sok mindent letettél már az asztalra…

Ezt felejtsd el, ilyen kategória nincs, hogy „letett valamit az asztalra”. Nyertem és vesztettem csatákat.

A siker nem egy olyan kategória, amit így meg lehet fogalmazni. Két dolgot tartok relevánsnak. Nekem a pozitív meg a negatív definíció a konszenzus és a kompromisszum. A világ legnagyobb buktája, hogy kompromisszumot kell kötni. Utálom a kompromisszumokat. A kompromisszum a megosztás politikája, a konszenzus az integrálásé. A másik dolog, amit nagyon nem szeretek hallani, az a „bezzeg a mi időnkben”. Szerintem most sokkal jobb és magasabb szinten lehetnek dolgok, mint a mi időnkben voltak. Fejlődnie kell a világnak, a fejlődés megkérdőjelezhetetlen és vitathatatlan, legfeljebb valakinek nem tetszik annak az iránya.

Jó tudni, hogy ti, „sok csatát nyertek és vesztettek” is itt vagyok, amikor tenni kell valamit, figyeltek ránk, és lehet rátok számítani.

Ettől erősebb a Schönherz, a villanykar a magyar felsőoktatás körében, mert az SCH még mindig több embert tud megmozgatni, mint bármi más. Hisz az erővel felelősség is jár.

Én bevándorló vagyok a digitális korszakba, ti vagytok a digitális generáció gyerekei, sőt szakmai letéteményesei is. Ha az ebben rejlő lehetőségeket nem ti aknázzátok ki, nagy hibát vétetek.

Ma egy közgázost, egy orvost, egy balerinát megszólíthatsz az iWiW-en keresztül, mindenkinek cool az internet, s ti vagytok a letéteményesei, ti vagytok a kiválasztott nép, ha ebből nem tudtok egy magasabb értéket építeni, erősebb közösséget építeni, akkor az informatikus-villamosmérnök társadalom legnagyobb értékét elherdáltátok, és megérdemlitek azt, hogy a közgázos és a jogász rajtatok gazdagodjon meg.

Egyesek szerint a közgázos és a mérnök sincs meg a másik nélkül.

Van egy lényeges különbség a két oldal között. Én egy amerikai multit vezetek, és mindig volt egy küldetésem, „innen oda” vinni a céget. Nincs gazdasági, viszont van management diplomám, ami abszolút ember fókuszú (people management). Hobbiból tanultam. Egy olyan iskolám is van, amit nem fejeztem be. Négy félévből csak hármat csináltam meg a Külkeren nemzetközi marketingből, mert külföldön éltem. Egy józaneszű villamosmérnök vagy informatikus bármit meg tud csinálni, bármit meg tud tanulni. Mi még a Közgázra is átjártunk gyakran informatika ZH-t írni. Remélem, hogy hamarabb leszel te aktív közgazdász vállalatirányítóként, mint egy közgazdász-informatikus. Olyat már láttam, hogy villamosmérnökből orvos, képzőművész filmrendező, közgazdász vagy jogász lett… ezek tömegek. Olyat szeretnék látni, hogy orvosból villamosmérnök, hogy közgazdászból, jogászból mérnök informatikus lett. Ezek az irányok, tömegekben gondolkozva, nem kétirányú utcák. Ez a lényeges különbség. Tizennyolc évesen megtanulod, hogy hogyan tudsz egy dinamikus weboldalt programozni, és huszonnyolc évesen, hogy ezt hogyan tudod eladni. Aki el tud adni valamit, az ritkán kezd azon merengeni, hogy az a valami hogyan is működik. Ebben van a villamosmérnök és mérnök-informatikusok nagy lehetősége. és ezért gondolom, hogy küldetésünk a világ jobbá tétele.

Ennek szellemében a kedvenc angol mondásommal búcsúznék: „Change the world or go home!”

Köszönjük az interjút!

Géczy Attila, Suba Gergely, Varga Bálint András

(Az interjú teljes terjedelmében elérhető az Impulzus XXXVI./1. és XXXVI./2. számában.)