Interjú – Bródy János

Népszerűsége a hatvanas években kezdődött. Az ország az Illés zenekar gitárosaként, dalszövegeinek szerzőjeként ismerte meg. Manapság leginkább egy szál gitárral a kezében áll ki a színpadra, és így varázsolja el a közönséget. A közelmúltban jelent meg „Ne várd a májust” címmel kötete, ami leghíresebb dal szövegeit tartalmazza. Bródy Jánosról van szó, aki „mellesleg” a BME Villamosmérnöki Karán végzett.

- Elmondanád a mai középiskolásoknak pályaválasztásod mozgatórugóit?

- Elszántan készültem a mérnöki pályára. Már az általános iskolában. Nyolcadik után nyáron egy kutatóintézetben dolgoztam, és a mai napig emlékszem rá, miként találkoztam az első magyar kísérleti számítógépekkel. Ez csak még nagyobb kedvet csinált nekem a műszaki tudományok iránt. Olyannyira, hogy nem gimnáziumba, hanem a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba mentem. Ott aztán foglalkoztunk rádiókkal, elektroncsövekkel, félvezetőkkel, belekóstoltunk az átviteltechnikába, és mind ez tovább növelte érdeklődésemet. Kétségem sem volt afelől, hogy érettségi után a Műegyetem Villamosmérnöki Karára felvételizem.

- Középiskolás korodban már zenéltél. Ez sem változtatta meg az utadat?

- Még az sem tántorított el, hogy az érettségi előtt bekerültem az Illés zenekarba. Akkoriban egyértelműen hobbizenész voltam, nem terveztem hosszantartó, profi zenészkarriert. De végül másként alakultak a dolgok. Szerencsésen elvégeztem zenélés közben az egyetemet is. 1969-ben diplomáztam, és ma is őrzöm az oklevelet.

- Érezted valaha úgy, hogy más irányú tanulmányokat kellett volna inkább folytatnod?

- Soha, egyetlen pillanatra sem bántam meg, hogy kitartottam a Műegyetem mellett. Egész szakmai és magánéletem során nagy hasznát vettem az ott tanultaknak, az ott kapott szemléletnek. Meggyőződésem, hogy a zene és a műszaki tudományok nem állnak távol egymástól. Számtalan példa igazolja, hogy a tudományos pályán tevékenykedők nagyra értékelik a jó zenét. És az sem véletlen, hogy a műszaki ifjúság köréből kerültek ki az első olyan zenészek, akik magas szintre fejlesztették az elektromos gitár és a szintetizátorok használatát. A hőskorban sokan maguk készítették az erősítőket, vagy maguk állították elő a megálmodott hanghatásokat. Én is sokszor nyúltam vissza az egyetemen szerzett hangmérnöki ismeretekhez.

- Jól érezted tehát magad az egyetemen, szeretted a szakmát, simán lediplomáztál. Tudtommal mégsem dolgoztál egyetlen napot sem villamosmérnökként. Miért?

- Gondolkoztam a valódi mérnöki pályán is, vagy a zene és a műszaki terület összeházasításán. Végül az döntötte el a sorsomat, hogy kezdőként napi 8 órában kellett volna mérnökként dolgoznom, és így nem maradt volna időm a zenélésre. Akkoriban az Illés zenekar már országosan ismert együttes volt, és kiderült, hogy dalszerzőként sem vagyok ügyetlen. De azért a rögös művészi pályán a mai napig sokszor eszembe jut, hogy a számítógépek okozta forradalmi változásokban is megtaláltam volna a helyemet. A kreatív fantáziám nem veszett volna el a műszaki pályán sem.

- Tudtál valamit kamatoztatni művészi pályádon a Műegyetemen tanultakból?

- Elég sokat. Diplomás mérnökként rögtön a kezdetekkor könnyen eligazodtam a zenekar körüli technikai problémák között. Aztán később, a stúdiókban is sokat segített a műszaki tudásom. Jó párszor előfordult, hogy nemcsak zenészként, hanem hangmérnökként, vagy a hangmérnökkel kiválóan szót értő zenei rendezőként is jelen voltam. Akkor is jól jöttek az egyetemen tanultak, amikor különféle hanghatásokat kerestünk. A műszaki tudás azonban nagyon hamar elavul, így néhány év után már nem tudtam lépést tartani a legújabb innovációkkal.

- Mit mondanál egy mai középiskolásnak, miért válassza a Műegyetemet?

- A Műegyetem a konkrét mérnöki ismeretek közvetítésén kívül olyan tudományos műszaki szemléletet ad a hallgatóknak, amely az élet minden területén rendkívül hasznos, és megóv sokféle eltévelyedéstől. Olyan korban élünk, amikor a különféle ideológiák és társadalmi mozgalmak időnként ingoványos területre tévednek, és nem mindig találják meg a kivezető utat. A tudományos szemléletben meg lehet bízni, mert az – a kultúrától függetlenül – a megadott határértékeken belül mindig érvényes válaszokat ad. Egy jó mérnök tehát kiismeri magát a világ technikai csodái között, nem lehet könnyen áltudományos hókuszpókuszokkal félrevezetni, ráadásul az elkövetkező évtizedekben biztosan nem lesz gondja a megélhetéssel, hiszen óriási szüksége van rá a társadalomnak.