BME VIK

SIMONYI KÁROLY SZAKKOLLÉGIUM

A Simonyi Károly Szakkollégium a szakmai tevékenységgel foglalkozó hallgatói öntevékeny köröket csoportosító szervezet. A Simonyi keretei között szinte mindent kipróbálhatsz a gyakorlatban, amit az egyetemen tanulsz.

A Simonyi Károly Szakkollégium egy hallgatói szakmai szervezet, amely a Villamosmérnöki és Informatikai Karon működik. A szakkollégiumot alapító, hallgatókból álló szakmai öntevékeny körök 30-40 éves tradícióval rendelkeznek, a legrégebbi a Budavári Schönherz Stúdió,mely 1962-ben alakult. Ezek a szakmai műhelyek azóta folyamatosan magas színvonalú munkát végeznek, kinevelve többszáz kiemelkedően képzett mérnököt. 1997-ben ezen alapokon alakult meg a Schönherz Szakkollégium, mely egyfajta ernyő szervezetként működik, egy kalap alá gyűjti a szakmai köröket. A szakkollégium 2003-ban vette fel Simonyi Károly, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának rajongva tisztelt professzora nevét. Simonyi Károly nevéhez a villamosságtan, a fizika és a tudománytörténet területén is jelentős alkotások fűződnek. A szakkollégiumot 2009-ben Junior Prima Primissima díjjal tüntették ki oktatás és köznevelés kategóriában.

A Simonyi Károly Szakkollégium célja, hogy elsősorban a szakkollégium tagjai, lehetőség szerint a Villamosmérnöki és Informatikai Kar minden hallgatója számára lehetőséget biztosítson az egyetemi képzést kiegészítő ismeretek elsajátítására. Ennek érdekében tanfolyamokat, bemutatókat, konferenciákat és más szakmai rendezvényeket szervez, lehetőségéhez mérten infrastruktúrával támogatja a hallgatók önálló szakmai munkáit. Ezenkívül a szakkollégium céljai közé tartozik, hogy a tagjai által elért eredményeket minél szélesebb körben publikálja, a magyar felsőoktatás más egységeivel és a szakemberekkel megismertesse a szakkollégiumban folyó munkát.

Alapértékek

A Szakkollégium az alábbi öt fontos alapértékre helyez hangsúlyt
Közösség
„Hasonló érdeklődésű, a fejlődésben motiváló, nyitott szakmai csapat. Egy közösség, ami elkísér az életed folyamán.”
Kapcsolatok
„A jövő értelmiségének megismerése.”
Professzionális játszótér
„Kötetlen önmegvalósítás, professzionális körülmények között.”
Szakmai ugródeszka
„Lépéselőny az iparban való elhelyezkedésre.”
Műszaki értelmiség
„Széles látókörű, társadalmi problémákra érzékeny szakemberek.”

A SZAKKOLLÉGIUM KÖREI

AC Studio & Live

Az AC Studio & Live rendezvényhangosítással és stúdiós hangfelvétellel foglalkozik. Megismerheted a koncertek és rendezvények hangosításának lebonyolítását az első kábel kihúzásától kezdve egészen a koncert lekeveréséig. Megtanulhatod, hogyan készülnek a zenekarok többsávos felvételei akár próbatermi, akár stúdió körülmények között. Dolgozhatsz digitális pulttal, harddisk alapú rögzítéssel és professzionális lehallgató hangfalakkal a kör süketszobájában.

HA5KFU

A hívójele után elkeresztelt HA5KFU a Simonyi rádióamatőr köre. 1954-es alakulásával a Villanykar legrégebbi köre, azóta foglalkoznak a rövidhullámú és URH rádióforgalmazással, műholdas kommunikációval és szoftverrádiós technológiákkal. A kollégium legtetején található műhelyükben pedig antennák és áramkörök épülnek, melyek az előbbi technológiákhoz szükségesek. Itt lehetőséged nyílik megismerkedni a rövidhullámú és ultrarövid-hullámú rádiózás legtöbb létező és fejlesztés alatt álló formájával (morze, fónia, packet, APRS, DRM), legyen szó hang vagy képátvitelről.

Lego Kör

A Lego kör a Simonyi Károly Szakkollégium robotikával foglalkozó öntevékeny köre. Nevét onnan kapta, hogy eredetileg Lego Mindstrom NXT robot építőkészletből mindenféle érdekes szerkezetek építésével foglalkoztak, mint a skorpió viselkedését utánzó robot vagy a Rubik kockát kirakó gép. Mára nem csak ezzel foglalkoznak, nyitottak a mesterséges intelligencia, az ipari irányítástechnika, az űrtechnológia és az alternatív irányításmódok felé is. Eszközparkjuk lehetőséget nyújt az innovatív ötletek megvalósításához. Náluk bárki megtalálhatja a számára megfelelő szakterületet.

schdesign

A Simonyi Károly Szakkollégium kreatív alkotóműhelyeként a kör feladata a különböző digitális műfajok ápolása, mint például az arculattervezés, a logótervezés, a webdesign, a UX design, a 3D modellezés vagy a nyomtatott grafikák készítése. Mindezt valós projekteken teszik – egyik legnagyobb munkájuk az évről évre megrendezésre kerülő Simonyi Konferencia és a Schönherz QPA arculatának megtervezése.

SPOT

A SPOT a Schönherz Kollégium egyik legrégibb köre. Tagjai azok a hallgatók és érdeklődő külsősök, akiknek szenvedélyük a fotózás. Persze az amatőr fotósoknak sem kell megijedniük, a kör őket is szívesen látja, a tapasztaltabb tagok készségesen adják át tudásukat. A kör feladata a kari rendezvények, események fotózása is, az ezen a honlapon megjelenő illusztrációkat és a galériában található képeket is a SPOT tagjai készítették. A divatos digitális képalkotás mellett a tagoknak lehetőségük van használni a kör jól felszerelt laborjait, hogy előhívják saját alkotásukat, melyet klasszikus, filmes fényképezőgéppel készítettek. A kör a labor mellett rendelkezik műteremmel, fényképezőgépekkel és minden eszközzel, ami a stúdió- és rendezvényfotózáshoz kellhet. A kör által készített képek megtekinthetőek a SPOT internetes galériájában.

Budavári Schönherz Stúdió

A BSS videó- és stúdiótechnikai ismeretek átadásával foglalkozik. A jól felszerelt stúdióban megtanulhatod, hogyan készül a szerkesztett élő adás, hogyan kell egy videó anyagot megvágni vagy bemikrofonozni egy stúdiót, elkészíteni egy riportot. A stúdió másik fontos feladata, hogy  az egyetem és kollégium környékén történt eseményekről tudósítson. Ezért rendszeresen sugároz élő videó- és rádióadásokat, illetve az elkészített anyagok megtalálhatók a stúdió portálján.

Kir-Dev

A Kir-Dev, vagyis a Kollégiumi Információs Rendszer Fejlesztők és Üzemeltetők 2001-ben alakult, és webfejlesztéssel, webes alkalmazások üzemeltetésével, oktatásával foglalkozik. Mi fejlesztjük a Villamosmérnöki és Informatikai Karon működő hallgatói öntevékeny körök életéhez nélkülözhetetlen webes alkalmazásokat. Ők fejlesztik folyamatosan a PéK (Profil és Körök) alkalmazást, amely ma már több mint 30000 felhasználóval rendelkezik. A leggyakrabban használt technológiáik közé tartoznak a nyílt forráskódú Ruby on Rails, Node.js, React és Spring Boot keretrendszerek. A kör által készített összes alkalmazás nyílt forráskódú, megtekinthető GitHubon. Célunk, hogy olyan informatikai technológiákat próbálhassanak ki a kar hallgatói a gyakorlatban, melyeket multinacionális cégek használnak vállalati informatikai rendszerük fejlesztéséhez és üzemeltetéséhez.

MGMT

A MGMT a szakkolis rendezvények megszervezésével, a szakkoli társadalmi felelősségvállalásával foglalkozik. A tagok marketing-, PR-, HR és gazdaságis tapasztalatokra is szert tehetnek nálunk. Főbb rendezvényeink a Félévnyitó & Felvételi Vacsorák, a Szakmai Hét, a Simonyi Nyári Tábor, illetve a Simonyi Szülinap, ahová az ország szakkollégiumaiból érkeznek vendégek. A körben kapott menedzsment készségekkel és tapasztalatokkal felruházott szakkollégista az itt megszerzett tudást nemcsak az egyetemi pályafutása során, hanem annak befejezése után is számos területen tudja kamatoztatni.

Schönherz Elektronikai Műhely

Ez a kör igazi „1024-mestereket” képez, főleg az elektronika világában.  Nálunk  megtanulhatsz nyákot készíteni, mikrokontrollert vagy FPGA-t programozni, és érteni fogsz minden berendezéshez, legyen az elektromechanikus, akusztikus, digitális, analóg, vezetékes, rádiós… Előadásaink és az önálló labori tevékenységek az egyetemen tanult elméleti ismereteket kötik össze a kézzelfogható valós tárgyi világgal. Jól felszerelt műhelyükben ötleteidnek csak a kitartásod szabhat határt!

SIMONYI KONFERENCIA

A szakkollégium legnagyobb rendezvénye a Simonyi Konferencia, mely egy valódi konferencia, minden évben a legfrissebb érdekességeket mutatja be a villamosmérnöki és informatikai tudományok világából.  Az előadásokat a szakkollégium tagjai tartják, de gyakran megfordulnak a konferencia előadói között világcégek szakmai vezetői is. A konferencián való részvétel ingyenes, de ha esetleg nem tudnál meglátogatni a rendezvényt, akkor élőben nézheted a Budavári Schönherz Stúdió közvetítését.

A konferenciákról készült retrospektív anyagokat elérheted a következő linken: KATTINTS!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

Simonyi Károly Szakkollégiumról és tagköreiről a szakkollégium hivatalos oldalán olvashatsz bővebben.

A képeket a BME VIK fotóköre, a SPOT fotókör készítette.